A szervezetünket kb. 350 féle vegyület alkotja, kutatások szerint ebből 240 féle megtalálható az Aloéban. Ami a legcsodálatosabb benne az, hogy ezeknek az alkotórészeknek az egymáshoz viszonyított aránya a lehető legjobban igazodik a szervezetünk igényeihez. Azt még a legrafináltabb gyógyszervegyészek is elismerik, hogy ilyet mesterségesen nem tudnak előállítani. az Aloe Vera gél pótolja azokat a tápanyagokat, amik az élelmiszereinkből hiányoznak, és segít megszabadulni a felesleges vegyszermaradványoktól. Jobb lesz az erőnléte, ellenálló képessége, munkabírása, pihentetőbb az alvása.
Valamennyi növény közül a legtöbbféle tápanyagot (240) tartalmazza. Éppen azokat, amelyeket az emberi szervezet zavartalan működése érdekében kívülről kell bejuttatnunk. Számos vitamint, enzimet, ásványi anyagot (20), fehérjéket, hormonokat, esszenciális aminosavakat (a szükséges 20-ból 9-et), összetett cukrokat. Ez utóbbiak egyike "vezényli" a csodálatos "zenekart".
A növény összetétele fantasztikus és szinte misztikus módon megegyezik az emberi szervezet teljes megújulásához és öngyógyításához szükséges tápanyag-igénnyel és aránnyal (mesterségesen elő nem állítható arány). A szervezet máig sem egészen feltárt önjavító mechanizmusa a bőséges kínálatból, mint valamiféle "svédasztalról", kiválasztja és a megfelelő helyre juttatja el a tápanyagokat, az aktuálisan szükséges mennyiségben (túladagolás nem lehetséges, az adott pillanatban felesleges anyagok eltávoznak a szervezetből).
Előbbiek miatt minden mástól különböző felszívódási mechanizmussal rendelkezik a növény: tápanyagai - sejt-szinten - rendkívül gyorsan (a víznél hétszer gyorsabban) felszívódnak az emberi szervezetben. (Sőt, a növényből készített termékekben, a hozzáadott egyéb - pl. gyógynövény - hatóanyagokat is maradéktalanul magával viszik az Aloe Vera gél anyagai). Az emberi szervezet felismeri az azonosságot, és fenntartások nélkül befogadja az Aloe Vera gél hatóanyagait, amelyek azután mellékhatások nélkül fejthetik ki kedvező hatásukat
Tisztító, antibiotikus, fájdalomcsillapító, baktérium-, csíra-, gomba-, vírusölő, nyugtató, méregtelenítő, regeneráló, gyulladáscsökkentő, sejtépítő, funkciót teljesít. "Élő makromolekula" - a vitalitást adó napfénytároló képesség - tartalma tízszerese minden más növény makromolekula tartalmának.
Ellentétben az ember által kitalált és receptura alapján alkotott multivitamin készítményekkel, az egyes összetevők együttműködő (szinergikus) hatással rendelkeznek. Az Aloe Vera Barbadensis Miller olyan minőségi táplálék, amely visszaadja a harmóniát, pótolja a hiányokat, ellenállóvá teszi a szervezetet a fertőzésekkel szemben, segít közömbösíteni a környezeti ártalmak során keletkező méreganyagokat, növeli a szellemi teljesítőképességet, óvja bőrünket, a kisiklott anyagcsere folyamatot segít a helyes mederbe terelni, szabályozza az immunrendszer működését, javítja a bélműködést. Mozgósítja a szervezet öngyógyító erői
Anekdotikus bizonyíték mindig is létezett arról, hogy az aloe vera gyógyítja a rákot. Az aloe verához kapcsolódó tudományos körök azon töprengenek, hogy az aloe vera-termékek rákellenes tulajdonságainak kulcsa vajon a növény aminosav-tartalma-e. Az a tény, miszerint az aloe vera ellátja a szervezetet az új sejtek felépítéséhez szükséges elemekkel, és a növény enzimösszetétele alapján az aloe vera megelőzheti a daganatos sejtek kialakulását, fejlődését.
Ebből a szempontból érdekes lehet a növény fitokémiai összetétele is. Két fitokémiai anyagról, melyek általában a legtöbb Aloe Vera-kivonatban megtalálhatók, az Alokutin A-ról és B-ről is kimutatták, hogy megcélozzák a ráksejteket, de a pontos útjuk még nem teljesen ismert. Az Alokutin A és B hat a nyirok- és immunrendszerre, talán így segítve a rákellenes folyamatot. Az világos, hogy a belsőleg szánt aloe vera-termékek - mint például az iható gél, juice és kapszula - rendszeres fogyasztása segít a szervezetnek améregtelenítésben, megelőzi az oxidáló reakciókat (szabad gyökök), melyek előidézhetnek olyan betegségeket, mint a rák.
Ebből a szempontból érdekes lehet a növény fitokémiai összetétele is. Két fitokémiai anyagról, melyek általában a legtöbb Aloe Vera-kivonatban megtalálhatók, az Alokutin A-ról és B-ről is kimutatták, hogy megcélozzák a ráksejteket, de a pontos útjuk még nem teljesen ismert. Az Alokutin A és B hat a nyirok- és immunrendszerre, talán így segítve a rákellenes folyamatot. Az világos, hogy a belsőleg szánt aloe vera-termékek - mint például az iható gél, juice és kapszula - rendszeres fogyasztása segít a szervezetnek améregtelenítésben, megelőzi az oxidáló reakciókat (szabad gyökök), melyek előidézhetnek olyan betegségeket, mint a rák.
Az Aloe Vera regenerálja a szöveteket a sejtek normális fejlődési ütemében. Az Aloe Vera titka: összetevőinek titokzatos kölcsönhatása. Az Aloe Vera tulajdonképpen olyan adaptogén, mint a ginzeng. Egy szovjet kutató, Breckham szerint "adaptogén" az olyan növény, melynek szabályozó hatása van a szervezetre, segíti azt a stresszhez vagy bármilyen más nehéz helyzethez alkalmazkodni. Azzal, hogy szabályozza az immunrendszer funkcióit, kezeli a szervezet beteg részeit, szerveit.
Az adaptogének csak akkor hatnak, amikor kell és csak ott, ahol szükség van rájuk. Ha nincs szükség rájuk, inaktívak maradnak, de csak látszólag, mert az immunrendszert lassan, de biztosan akkor is erősítik. Az Aloe Verának mindenre kiterjedő, bonyolult, lassú és néha szinte észrevehetetlen hatása van (éppen ezért hívják "csendes gyógyítónak"). A kevésbé "diktatórikus", "alternatív" gyógyszerek elsősorban az egész szervezetre ható "territórium gyógyszerek". Tisztelik a biológiai territóriumunkat, szervezetünket. Ahelyett, hogy a felbukkanó rendellenességgel agresszívan szállnának szembe, inkább gyengéden javítják, és egyensúlyba hozzák a territóriumunkat.
Aloe Vera-kutatók egy csoportja bejelentette, hogy az Alokutin A és B az immunrendszer azon részét aktiválja, amely a vírusok ellen hat. E szerint a bejelentés szerint az aloe vera-termékek fogyasztása segíthet megelőzni a vírusos fertőzéseket és fellépni a vírusok ellen. Ugyanez az immunfolyamat játszódik le az allergiák esetében, így azoknak a jelentéseknek, melyek arról számolnak be, hogy az aloe vera-termékek rendszeres fogyasztása megfékezi az allergiát, van tudományos alapja.